|
|
 |
 Ketyeg a bomba
Nyugdíjrendszer
A mai paraméterekkel semmiképpen sem tartható fenn ezer sebből vérző nyugdíjrendszerünk. Valamilyen reform biztosan lesz, de jól tesszük, ha magunk is figyelünk az öregkori megélhetésünkre: előtakarékossággal, öngondoskodással.
A milliós létszámú, minimálbérre bejelentett 30–40 éves munkavállalók, kényszervállalkozók nem alhatnak nyugodtan: amennyiben nincsen komoly megtakarításuk, aligha lesznek békések a nyugdíjas éveik. Sajnos még a viszonylag magas, legálisan fizetett bérrel rendelkezőknek is érdemes minél inkább a nyugdíjrendszer második-harmadik-negyedik pillére vagy egyéb hosszú távú befektetés révén saját kezükbe venni jövőjüket. Az állami felosztó-kiróvó nyugdíjpillér ugyanis már ma is deficites, ám az elkövetkezendő években a mai paraméterekkel olyannyira veszteségessé válna, hogy teljességgel lehetetlen lesz finanszírozni. A tucatnyi nyugdíj témájú konferencián nagyjából abban is egyetértenek a szakemberek, hogy a rendszer egyes paramétereit (járulék, korhatár, indexálás, helyettesítési ráta) érintő parametrikus változások nem elegendőek, a rendszer egészét kell megváltoztatni, elkerülhetetlen egy olyan nyugdíjreform, ami új alapokra helyezi az egész állami nyugellátást, vagyis paradigmát is kell váltani.
I. Demográfia
A demográfiai folyamatokat a nyugdíj-szakértők gyakorlatilag adottságként fogadják el. Természetesen a demográfiai folyamatokba is be lehet avatkozni, ennek nyugati módszertana a gyermek-vállalás támogatása, a családi adókedvezmények. Kevésbé „európai” megoldás, de ilyenekre is volt példa bizonyos keleti társadalmakban a szingliadó vagy éppen az eltartottak (betegek vagy akár öregek) likvidálással felérő elhanyagolása. Utóbbi módszerek vélhetően nem szerepelnek semmilyen nyugdíjtervezetben, ám az valóban kezelést igényel, hogy miközben egy társadalomban a népességfogyás megállításához az kell, hogy a nőkre jutó születési ráta, a fertilitási ráta 2,1 körül legyen, addig Magyarországon ez a mutató kevesebb, mint 1,2.
A drámai változás oka, hogy a nők 28 éves koruk alatt évről évre csökkentik gyermekvállalási hajlandóságukat, és ezt később sem „pótolják”, mert a 28 éves kor feletti szülések száma sem nő, igaz, legalább nem is csökken. A kedvezőbb szociális körülmények miatt 1953 körül megnőtt gyermekvállalás jövevényei, vagyis a Ratkó-generáció, ma 52-54 évesen még a munkaerőpiacon vannak, ahogyan 25–30 éves gyermekeik, vagyis a Ratkó-unokák, mert ők már beléptek a munkaerőpiacra. Jelenleg tehát relatíve még szerencsések vagyunk, mert a magyar korfa két „kiszélesedése” egyaránt aktív. Ha azonban 2010–2014 között a Ratkó-gyermekek tömegesen elhagyják a munkaerőpiacot, egy nagyobb kilépő aktív korosztályt lényegesen kisebb belépő aktív korosztály vált, ami súlyosan rontja az inaktívak arányát. Ami pedig az egészségügyben siker, a nyugdíjrendszerben probléma, hogy az eltartottak ráadásul jóval tovább maradnak életben, azaz jóval tovább maradnak eltartottak. A várható életkor folyamatosan emelkedik (10 évenként 2,5 évet), amit nem követett ezidáig érdemi nyugdíjkorhatár-emelés, ráadásul aki megéli a nyugdíj-korhatárt, az jó eséllyel a várható átlagéletkornál hat évvel tovább él, gyakorlatilag majdnem átlagosan 80 évig.
II. Munkaerőpiac
A nyugdíjszakemberek legfontosabb alapvetése, hogy a nyugdíjrendszert nem lehet a munkaerőpiac nélkül vizsgálni. A demográfia oldaláról eleve egyre nehezebb helyzetbe sodródó nyugdíj-rendszer, vagyis az eltartottak/eltartók arányának fokozatos emelkedése, a munkaerőpiacról tompítható lenne, ha többen dolgoznánk. A 15 és 64 év közöttieknél a foglalkoztatottak aránya csak 56,8 százalék, 9 (!) százalékponttal alacsonyabb, mint az EU-átlagában. A munkanélküliség nem kiugró, de rengeteg az inaktív, sok a rokkantnyugdíjas, sok a tanuló. Nemzeti sport az idő előtti nyugdíjaztatás, a 60-63 éves korosztálynak már csak 13 százaléka alkalmazott. Gyakorlatilag Magyarországon hiába 62 év a nyugdíjkorhatár (ami egyébként sem magas, mert az EU-ban tipikusan 65 év), de az effektív nyugdíjba vonulás dátuma 60 év. Rengeteg munkakör jár korengedményes nyugdíjba vonulással (például bányászat, textilipar, sütőipar, robbanóanyag-ipar), becslések szerint minden hetedik magyar munkavállalónak jár a korkedvezmény, ezt szigorítani kellene. Ráadásul a legnagyobb buli nyugdíjba vonulni, és utána kedvezményesen dolgozni. A kormány e fronton megkezdte ugyan a szigorítást, amit folytatni érdemes. Természetesen a 62 év felettiek gazdasági aktivitása kívánatos, de nem élvezhet adóelőnyt a nyugdíjas a munkaerőpiacon maradttal szemben. Hazánkban 3,9 millió alkalmazott van összesen, de ha ebből levonjuk a 800 ezer állami alkalmazottat, hiszen őket szintén adóból kell fizetni, pontosan 3,1 millió magánszférában alkalmazott tartja el a 3,1 millió nyugdíjban vagy közellátásban részesülő eltartottat. Van továbbá 300 ezer munkanélküli és félmillió rendszeren kívüli ember, ők aktív korúak, de nincsenek GYES-en, nem kapnak rokkantnyugdíjat, nem tanulnak és semmilyen nyugdíjjogosultságot sem gyűjtenek maguknak. Ezekről az emberekről keveset tudunk, és bár bizonyára sokan közülük felhalmoztak tartalékokat, illetve a korhatár elérésekor nyugdíjjogosultságuk is lesz (mert elég szolgálati idő gyűlt össze a múlt rendszerben), de közülük tömegesen az időskorú szegénység sorsára juthatnak.
A járulékfizetők mintegy 22-23 százaléka minimálbéres. Bár ők jelentős részben önfoglalkoztató vállalkozók, azaz a minimálbér hátterében nincs kilátástalan helyzet és alacsony elkölthető jövedelem, de az mégis aggasztó, hogy Magyarországon ez a forma a gazdaságban való részvétel egyik lehetősége, vagyis a járulékfizetés elkerülése az adóhivatal által is elfogadott minimálbéres megoldásban valósul meg.
III. Finanszírozhatóság
Nézzük meg a mai magyar nyugdíjrendszer legfontosabb paramétereit! A jelenlegi számítások szerint a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében (szükséges, de nem elégséges feltételként) nagyon gyorsan 65 évre kell emelni a nyugdíjkorhatárt, sőt 2100-ra a jelenlegi 62 évhez képest akár 10-12 évvel magasabb nyugdíjkorhatár lenne indokolt a születéskor várható élettartam miatt. Mindez talán nem is olyan riasztó, mint első pillantásra gondolhatnánk, a statisztika nem igazolja azt, hogy ezzel az emeléssel változik az aktív és a pihenéssel töltött évek aránya, hiszen ennél nagyobb mértékben nő a várható élettartam. Magyarországon ugyanis ma később lépünk a munkaerőpiacra és hamarabb hagyjuk el azt, mint az európai átlag, ennek pedig változnia kell. A járulékok szintje nagyon magas (26,5 százalék), ez tovább nem emelhető, sőt kívánatos lenne a csökkentése. Az évenkénti nyugdíj-meghatározás eszköze, a svájci indexálás viszont cserére érett. Magyarországon kívül csak Svájcban és Szlovéniában használják ezt a módszert. A lényege, hogy a nyugdíjak emelkedését 50 százalékban az infláció, 50 százalékban a nettó keresetek változása határozza meg. Mivel a reálbérek intenzíven nőttek az elmúlt években Magyarországon, így az inflációnál mindig jobban emelkedtek a nyugdíjak, kevésbé nyílt ki a jövedelmi olló az aktívak és a nyugdíjasok között. Ez önmagában pozitívum, de a rendszer nehezen finanszírozható, másrészt paradoxonokat is tartalmaz. Egy esetleges munkavállalói tehercsökkentés nehézséget okoz a büdzsének, mert a nettó keresetek emelkedésével többet kell nyugdíjra költeni. Érdekes probléma lesz az idén, hogy 2007-ben a svájci index szerint a nyugdíjaknak reálértéken 3 százalékponttal csökkennie kellene, mert a megszorítási csomag miatt a munkavállalók nettókereset-csökkenését fejezi ki az index. Ezt persze az amúgy is nehezedő élet mellett aligha lehet érvényesíteni. A szakértők javaslata szerint érdemes lenne tisztán az inflációhoz kötni a nyugdíjak változását. Némi zavart kelt ma Magyarországon a rokkantnyugdíjasok és a nyugdíjasok együttes kezelése is. Deklarálni kell, hogy ez nem összefüggő két rendszer, nem oldja meg a problémát, ha a rokkantnyugdíjakat áttesszük az egészségügyi rendszerbe, de érdemes lenne tisztán látni, hogy az öregségi nyugdíj rendszere zárt rendszer legyen. Természetesen kívánatos lenne, hogy az Európában egyedülálló, a teljes lakosság 8 százalékát kitevő rokkantnyugdíjasok száma is csökkenjen, ezt adminisztratív eszközökkel, (felülvizsgálat, szigorúbb eljárás) is érdemes elősegíteni, hiszen nem megengedhető, hogy egyetlen aktussal (kicsit profánabbul 40 ezer forint kenőpénzzel) egy munkavállaló akár egy életre is legálisan kiírja magát a munkaerőpiacról.
IV. Politika
A mindenkori kormányzat számára nagyon fontosak a nyugdíjasok, a választók között ugyanis túlreprezentáltak, a szavazók 36 százaléka nyugdíjas. A nyugdíj ezért nem egy konzisztens pénzügyi rendszer ma Magyarországon, hanem politikai populizmus terepe, amely a kampányban a legkülönbözőbb, a rendszert nagymértékben romboló ígérgetéseknek van kitéve. Világosan ki kell mondani, hogy ennek véget kell vetni. Ennek egy lehetséges megoldása a kétharmados törvénnyé emelés, vagyis az, hogy minden, akárcsak parametrikus változtatás is kétharmados parlamenti szavazat-többséget igényeljen, így kedvező esetben nem lehet kampányígéret, mert semelyik erő sem tudja egyedül megváltoztatni a paramétereket.
Sokan félreértik, bizonyára választók és politikusok is, hogy a reformok nem a mai nyugdíjakról és nem a mai nyugdíjasokról szólnak. Azt gondolják, hogy a nyugdíjreform azt jelenti, hogy a jelenlegi nyugdíjasok kevesebb pénzt fognak kapni, pedig ez nem igaz. A parametrikus változtatási javaslatok, vagyis a 13. havi nyugdíj megszüntetése és az alacsonyabb helyettesítés (a nyugdíj kisebb százalékát jelentse a fizetéshez képest), nem érintené a jelenlegi nyugdíjasokat, az ő 13. havi bérüket beépítenék a többi 12 hónapba, és nem csökkenne a havi nyugdíjuk, ugyanakkor a rendszer konzisztenciája, az immár magasabb átlagkeresetek és az európai referenciaszámok alapján mindkét változtatásra szükség van. A politika igazi vesztesei azonban azok a megtévesztettek, akik elhitték, hogy az első és a második pillérre vonatkozóan valóban hosszú távú elképzelések vannak, átléptek a második pillérbe, ám ezzel az időközben bevezetett változtatások miatt (járulékszázalékok változtatása, 13. havi nyugdíj) pórul jártak, számukra jobb lett volna, ha maradnak a kellemes langymeleg állami rendszerben.
V. A második pillér hozamai
2006. során az állampapír-piaci hozamok emelkedtek, az árfolyam így csökkent, ezért aki állampapírokba fektetett, az rosszul járt. A rendkívül konzervatív, kötvénytúlsúlyos portfóliókkal rendelkező magánnyugdíj-pénztárak megint gyenge hozamokat fognak teljesíteni. A nagy várakozással elindított második nyugdíjpillér, a tőkefedezeti ág bizony eddig csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A szakemberek minden konferencián egymásnak esnek, hogy az 1998 és 2005 között évente elért átlagos 3 százalék körüli reálhozam jónak vagy alacsonynak számít. A pro érvek szerint a 3 százalék önmagában sem kevés, de a tagok valójában ennél jobban jártak, mert amikor nagyobb volt már a befizetett vagyonuk, vagyis a későbbi években, magasabbak voltak a hozamok, vagyis vagyonnal súlyozva szebbek a számok. A kritikusok szerint ez egyrészt nem feltétlenül igaz, másrészt nem lehet így számolni, mert a nemzetközi szakirodalom mindig mértani átlagot számol az átlaghozamnál, nem súlyoz vagyonnal. Akárhol is van az igazság, az igazi probléma inkább az, hogy a 2006-os év után vélhetően a vagyonnal súlyozott szám sem lesz szép. A 3 százalékos reálhozam amúgy sem a vagyonkezelőket dicséri. Egy olyan piacon, ahol alacsony a kockázatmentes hozam, és az az inflációtól nem tér el érdemben, szép lehet a 3 százalékos hozam, ám ott, ahol a teljesen egyszerű állampapír-piaci befektetés (gyakorlatilag a nyugdíjpénztári portfóliók 80 százalékban állampapírokat tartalmaznak) a magas reálkamat-tartalom miatt ezt automatikusan hozza, nem beszélhetünk túl nagy vagyonkezelői hozzáadott értékről. A nyugdíjcélú befektetés elvileg hosszú távú, igazán fektethetnének a vagyonkezelők nagyobb arányban kockázatos, de a hosszú idősorok alapján nagyobb hozamú befektetésekbe, például részvényekbe. Ők azonban nem teszik, évenkénti teljesítménykényszerről illetve a magyar lakosság ultrakonzervatív megközelítéséről beszélnek, alaposan megdézsmálva ezzel a tagok pénztárcáját. A költségek is magasak, ki kellett építeni a rendszert, nagyok voltak az indulóköltségek, a pénzügyi csoporton belül leosztott feladatok nem engedtek teret a vagyonkezelők versenyeztetésének. Szóval, sok a probléma, de a második pillérben legalább a rendszer finanszírozhatatlanságáról nem lehet beszélni, hiszen a második pillérben „annyi pénzzel lehet tagonként gazdálkodni, amennyi van”, vagyis nem keletkezhet hiány.
VI. Reform
A sok probléma felvetése közben láthattuk, a nyugdíjrendszer parametrikus elemeihez hozzá kell nyúlni, ám ez még önmagában nem reform, a reform a paradigmák megváltoztatását is jelenti. A szakértők rengeteg elméleti és konkrét javaslatot vetnek fel. Maradjon-e egyáltalán ilyen a rendszer, azaz kötelező és általános? A nyugdíjfizetés továbbra is havi nyugdíjban testesüljön-e meg, vagy más módon juthasson hozzá az ellátott a pénzhez, esetleg osszuk-e meg alapnyugdíjra és egy szabadabban kezelhető részre? Sok kérdés, amelyekre a valószínűsíthető válasz, hogy rövid időn (éveken) belül aligha fog megváltozni a havi járulék és járadék, a kötelezőség és az univerzalitás. Ugyanakkor vannak olyan európai modellek, amelyek reálisan felmerülnek. Ezekben jobban összekötik az egyén befizetéseit és az egyén jogosultságait, vagyis a második pillér várományfedezeti jellege érvényesülne az első pillérben is. Ilyen, a szakemberek által már vitatott modell az egyéni számlák bevezetése, Németországban pontgyűjtés zajlik, a jó járulékfizetők pontokat kapnak, Svédországban névleges egyéni számlás NDC modell működik, teljesen várományfedezeti jelleggel. (NDC: befizetésmeghatározott felosztó-kirovó elszámolásrendszer.) A szakembereknek ezt nem szabad elkapkodni, nem lehet hónapok alatt egy ilyen reformot a hosszútávúság igényével megalkotni. Ám ahogy a mottóban is idéztük Hamecz Istvánt, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatóját, mindezek nem csodaszerek, akkor lehetnek sikeresek, ha alapvetően Magyarországon többen hajlandóak legálisan, értékelhető mértékű járulékfizetéssel megjelenni a munkaerőpiacon. Ha pedig ez önerőből, ellenőrzéssel nem megoldható, akkor a szabályokat kell úgy átalakítani, hogy ne engedje a többieken élősködő potyautas-stratégiákat. Mindenesetre a harmadik pillér (önkéntes magánpénztárak), a negyedik pillér (nyugdíj-előtakarékossági számlák) illetve hosszú távú megtakarítási, biztosítási termékek révén érdemes felkészülnünk a nyugdíjas évekre. A nyugdíjrendszer mai paramétereit feltételezve nem biztos, hogy el fognak bennünket tartani!
Brückner Gergely
|
|
