prosztata panaszok-kezelése

Az egészséges prosztata (dülmirigy) a legtöbb férfinál az első nagyjából 5 évtizedben gond nélkül működik. Szinte észrevétlenül teszi a dolgát. Később, ahogy öregszik az ember, megjelenhet a szerv megnagyobbodása, ami sok esetben panaszokat okoz. Mivel igen fontos szerepet tölt be a férfiak életében, oda kell rá figyelni, és amennyire csak lehet, a prosztata egészségét megőrizni. A prosztata megóvásában segíthetnek a célzott vitaminok, valamint ismert gyógynövények is, természetesen az időközönkénti szakképzett orvosi vizsgálat mellett.

Az egészséges prosztata tökéletesen funkcionál, panaszt nem okoz. Arra figyelni kell, hogy akinél valamilyen tünet üti fel a fejét, ne halogassa a szakorvosi vizsgálatot, hiszen ennek a szervnek többféle betegsége is hasonló tüneteket okoz. Ugyanakkor nem mindegy, hogy egyszerű, jóindulatú prosztata megnagyobbodásról van szó vagy más, komolyabb megbetegedés áll a háttérben.

A prosztata egészsége nagyban függ az életmódtól, ezért kiemelten fontos, hogy tudatos táplálkozással, fizikai aktivitással és odafigyeléssel amennyire csak lehet, mérsékeljük a prosztata betegségeinek kockázatát.

Hol van a prosztata?

Sokat beszélünk róla, de vajon mindenki képben van a prosztata elhelyezkedésével? Nos ez a gesztenye alakú és nagyságú szerve a húgyhólyag alatt helyezkedik el. A húgycsőbe nyílik a kivezető csöve akárcsak az ondóvezetéké. Folyadéka az ondó része, és a dülmirigy izmainak összehúzódásával préselődik ki ejakuláció közben.

Prosztata feladata

A dülmirigy, vagyis prosztata szerepe egy váladék termelése, mely keveredve az ondóvezetékeken keresztül érkező, hímivarsejteket tartalmazó váladékkal, alkotóeleme az ejakulációkor távozó ondónak. Biztosítja a hímivarsejtek mozgásához, életképességéhez szükséges környezetet.

Egészséges prosztata mérete

A dülmirigy belső hím nemi szerv, alakja egy gesztenyéhez hasonló, súlya körülbelül 25 gramm. A kisfiúk születésekor az egészséges prosztata normál mérete nagyjából borsónyi, majd serdülőkorban hirtelen növekedésnek indul. Felnőtt férfiak esetében a mérete körülbelül 4*3*2 cm.

Prosztata betegségei

A prosztata betegségei közül a leggyakoribb a jóindulatú prosztata megnagyobbodás. A 45-50 éves korú férfiak fele, míg a 80 év körüli férfiak mintegy 80%-a küzd a problémával.

A jellemző tünetei a megnagyobbodott prosztatának a vizelési zavarok, mint például a nehezen induló, akadozva ürülő vizelet, a gyakori inger, mely az éjszaka közepén sem hagyja pihenni az embert. A csökkenő nemi vágy és szexuális zavarok is jelezhetik a prosztata problémáit.

A megnagyobbodás mellett a gyulladás is gyakori, a vizelési zavarok mellett medencetáji, deréktáji és a nemi szervnél jelentkező fájdalom, merevedési zavar és láz is jelentkezhet.

Férfiak körében a prosztata rák a negyedik leggyakoribb ráktípus. A szakemberek azért is javasolják a rendszeres szűrést, mert ha időben felismerik, jól gyógyítható. A szűrés általában vérvételből, ultrahangból és manuális vizsgálatból áll.

Prosztata panaszok kezelésére számos gyógyhatású készítmény, vitamin áll már a férfiak rendelkezésére. Felhasználásuk előtt mindenképpen tájékozódjon és konzultáljon kezeőrovosával, gyógyszerészével.

Prosztata vitamin

Az ülőmunka, a testmozgás hiánya és a rendszertelen táplálkozás nemcsak a prosztatára, de a szervezet egészére nézve káros. Ezekre hangsúlyt kell fektetni az egészséges prosztata miatt is, és célszerű étrendkiegészítők és prosztata vitaminok fogyasztásával is támogatni a normál funkciót. Ez utóbbiak a D-vitamin, szelén, cink, Omega-3 zsírsavak, E-vitamin.

A dülmirigy egészségére jótékony hatással lévő étrendkiegészítők javarészt tökmagolajat, fűrészpálma kivonatot, kisvirágú füzike, csalán, mezei zsúrló kivonatot tartalmaznak.

A tökmagolaj az étkezésbe is beépíthető, ízletes növényi olaj, a gyógynövények pedig tea formájában is ihatóak, melynek külön előnye a plusz folyadékbevitel.

Kapcsolódó cikkek
Latest Posts from Manager Magazin