Strabag

A Strabagnál teljes a valóságzavar! Nem elég, hogy az általuk vállalt határidőt sem tudják vállalni, és miattuk nem lehet átadni a forgalomnak az M30-as autópályát, most még egy gátlástalan és abszurd akcióba is belekezdtek a leányvállalatuk (M5 Holding GmbH) által tulajdonolt AKA Zrt. koncessziós szerződése kapcsán – írta közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).

A 2031-ben lejáró koncessziós szerződésüket szeretnék úgy meghosszabbítani, hogy egy autópályát sem képesek megépíteni az általuk vállalt határidőre. Természetesen a kormánynak nincs szándéka, hogy ezt a szerződést meghosszabbítsa – sokkal sürgetőbb feladat az, hogy a 2031-ig tartó időszakra vonatkozó feltételeket is felülvizsgálja: a nyereségmegosztást racionalizálni kell.

A nyereségből az államnak kedvezőbb feltételek mellett kell részesednie! Ezért az erre vonatkozó felülvizsgálatot az építési és közlekedési miniszter szerdán elrendelte. Elrendelt egy rendkívüli auditot is, mert felmerül a gyanú, hogy a korábbi időszakban pénzügyi visszaélések következtek be a koncesszió során.

A Strabagnak azt javasoljuk, hogy készítse elő az utóbbi évek hiánytalan pénzügyi elszámolásait és teljesítéseit az auditra. Az ámokfutó felelősséghárításai helyett pedig igyekezzen elvégezni azt, amit vállalt! Nem fogjuk hagyni, hogy a STRABAG diktáljon!” – fogalmazott közleményében az ÉKM.

MTI

Fotó: depositphotos.com