áramhálózat

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) igazgatósága hétfői ülésén úgy döntött, hogy az átláthatósági követelmények teljesítésének hiánya miatt kizárja az OPUS TITÁSZ Áramhálózati Zrt.-t az EU Helyreállítási és Ellenállóképességi Alapja (RRF) keretében meghirdetett hálózatfejlesztési és okosmérési pályázatokból – jelentette be a gazdasági és energetikai miniszter a közösségi oldalán közzétett keddi bejegyzésében.

A miniszter hangsúlyozta: az Európai Bizottság a program előkészítésétől kezdve alapvető feltételként határozta meg, hogy a pályázatokon kizárólag teljesen átlátható tulajdonosi körrel rendelkező vállalatok vehessenek részt. Az uniós források hazahozatalának és felhasználásának fontos alapelve, hogy ezek a támogatások a magyar fogyasztókat és vállalkozásokat szolgálják, és felhasználásuk minden tekintetben átlátható legyen – írta az MTI

A hírre a közösségi médiában reagált Hortay Olivér energiapiaci szakértő, aki hétfőn tette le esküjét, így immár a Fidesz országgyűlési képviselője.

A német vállalatoknál nem találtak átláthatósági problémát

– jegyezte meg, hozzátéve: miután az Opust kizárták a hálózatfejlesztési pályázatból, a magánvállalatok közül már csak külföldi kaphat támogatást. Egy másik bejegyzésében pedig gyanúsnak nevezte a döntést. Itt kitért arra, hogy északkelet-magyarországi áramelosztóként az Opus Titász mintegy négyszáz települést lát el. „Így nem lesz könnyű javítani az ellátásbiztonságot” – közölte Hortay.

Fotó: depositphotos.com