Idén több mint 43 ezer adózó nem hozta nyilvánosságra határidőre a számviteli beszámolóját. A beszámoló benyújtásának elmulasztása miatt súlyos szankciók szabhatók ki: a 200 ezer forintos mulasztási bírság és az…
Idén több mint 43 ezer adózó nem hozta nyilvánosságra határidőre a számviteli beszámolóját. A beszámoló benyújtásának elmulasztása miatt súlyos szankciók szabhatók ki: a 200 ezer forintos mulasztási bírság és az…
Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és…
Az Európai Bizottság a cigarettákra kivetett adók jelentős emelését fontolgatja, miközben a hevített dohánytermékek esetében is mérsékelt, ám így is érzékelhető növelést tervez – derül ki az Euractiv birtokába került belső dokumentumból.…
A korábban vártnál jóval lassabb növekedésre lehet számítani az idén az amerikai és a kínai gazdaságban, valamint a világgazdaság egészében az eszkalálódó vámháború miatt - áll a Fitch Ratings Londonban…
Több mint négymilliárd forint értékű, igazolatlan eredetű árut foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 16 budapesti, Kőbányán található raktárbázis összehangolt ellenőrzése során – tájékoztatta a NAV az…
Január 1-től három újfajta támogatást adhat a munkáltató a munkavállalóknak béren kívüli juttatásként: a SZÉP-kártya 2025-ben lakásfelújításra is használható, az új, Aktív Magyarok alszámlára utalt összeg elkölthető sportra, aktív szabadidős…
Az idén január 1-jétől 12 millióról 18 millió forintra emelkedik áfában az alanyi adómentesség értékhatára - jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Nagy segítség a kisvállalkozóknak az áfamentesség határának 50…
Kedvezőbb lett a borravaló adózása idén, ugyanis a korábbinál több esetre érvényes az adómentesség – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). (tovább…)
A magyar kormány a világ egyik legversenyképesebb adórendszerét hozta létre az elmúlt évtizedben, amely a következő évek gazdasági növekedéséhez is alapot ad; a mesterséges intelligencia pedig új korszakot hoz az…
A tervezett 1000 eurós minimálbér és 1 millió forintos átlagbér elérését 2028-ig a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) abban az esetben tartja reálisnak, ha megfelelő kompenzációt (tehercsökkentést, támogatást) kapnak…