Európa nem engedheti meg, hogy ideológiák miatt veszítsen a versenyképességéből; innováció kell az együttműködési módok megtalálásához és kevesebb ideológia – vélekedtek a 11. delphi gazdasági fórum Bizalom és együttműködés egy versenyképes Európáért című panelbeszélgetésén.
Konstantinos Bikas nyugalmazott görög nagykövet, a Görög Nemzeti Hírszerző Szolgálat korábbi vezetője arra a felvetésre, hogy külső vagy belső veszélyektől kell-e inkább tartania Európának, azt mondta: egyértelműen a belsőktől. A világ gyorsan fejlődik, a versenyképesség fontos a munkahelyek megőrzése érdekében.
És amikor elveszítjük a versenyképességet, elveszítjük a biztonságot
– tette hozzá. Példaként említette, hogy a mesterséges intelligencia (AI) terén Európa le van maradva. A mesterséges intelligenciának áramra van szüksége. Az AI költségeinek 40 százalékát az áram teszi ki, ha az áram háromszor-négyszer drágább Európában, mint Kínában vagy az Egyesült Államokban, akkor a mesterséges intelligenciára épülő innováció oda fog kerülni – fejtette ki.
Hozzátette:
az EU-ban élő emberekben, például a portugálokban, a görögökben, a finnekben, a németekben, a hollandokban, nincs az az egységérzet, mint az Egyesült Államok vagy Kína lakosságában, ami nehézséget okoz.
Versenyképesnek kell lenni, össze kell fogni az erőket, de mindenki a másikra néz, és azt mondja: oké, te tedd először a pénzed, aztán én jövök később. Ezért nem egészült ki az egységes bankrendszer, vagy az egységes energiarendszer. A társadalmak lassan haladnak. Gyorsabban, egyszerűbben kell megoldaniuk a problémát az európaiaknak – együtt és ideológia nélkül – vélekedett a nagykövet.
Mariana Bozesan, az AQAL Capital elnöke szerint az EU elmaradt az AI alkalmazásában Kínához képest. Sürgette az olcsó energia elérhetővé tételét, a kvantumtechnológia és a fúziós erőművek elterjesztését, mert szerinte erre alig 10-15 év áll rendelkezésre.
Stavros Drakoularakos, a Philip Morris International európai kommunikációs igazgatója rámutatott: általánosan elfogadott, hogy az innováció az első, a szabályozás ezután következik. Például a mesterséges intelligencia (AI) esetében, különösen az Egyesült Államokban ez látszik.
Európában ugyanakkor szerinte néha „a hintót a ló elé tesszük”, tehát a szabályozást helyezik előtérbe, és aztán elvárják, hogy az innováció azon belül megtörténjen. És ez így nem működik
– húzta alá. Megjegyezte: Európának lehet, hogy nincs hadserege, de erős gazdasága van, gazdag nemzetek alkotják. Biztosnak nevezte, hogy az EU tagállamai képesek lesznek egy erősebb európai identitás felé haladni, miközben megőrzik saját örökségüket és nemzeti identitásukat.
Az idei 11., április 22. és 25. között zajló fórum több mint 1000 előadót hoz össze a politika, az üzleti élet, az akadémiai élet és a civil társadalom területéről. A rendezvény célja, hogy a világban zajló átalakulásokat feltérképezzék és értelmezzék.
MTI
Fotó: depositphotos.com
