Oroszország világelsőként a melanóma kezelésére alkalmas vakcinát fejlesztett ki, és már el is kezdte az alkalmazását – jelentette be Andrej Kaprin, az orosz Nemzeti Orvosi Kutatóközpont (NMIC) igazgatója, egyúttal az egészségügyi minisztérium főonkológusa az orosz parlementi felsőház plenáris ülésén.
„A Gamaleja Intézettel közösen fejlesztettük ki, és már elkezdtük alkalmazni a pácienseken” a vakcinát – mondta az akadémikus.
Bejelentette, hogy
már megkezdődött a személyre szabott vakcinák tömeges gyártása is. Kaprin szerint a következő lépés a kissejtes tüdőrák kezelésére szolgáló gyógyszer kifejlesztése lesz.
A melanóma kezelésére szolgáló NeoOnkovak vakcinát a Gamaleja Intézet és a Blohin-központ közösen fejlesztette ki. A gyártó az orosz egészségügyi tárca Nemzeti Orvosi Kutatóközpontja. A minisztérium december elején engedélyezte a gyógyszer klinikai alkalmazását.
Alekszandr Gincburg, a Covid-19 elleni Szputnyik V vakcinát is kidolgozó Gamaleja igazgatója korábbi bejelentése szerint az állatokon elvégzett preklinikai vizsgálatok kimutatták, hogy
az orosz vakcina hatékonysága a tumor fő testének eltüntetésében 100, a metasztázisok esetében pedig 90 százalékos.
A melanóma a bőr pigmenttermelő sejtjeiből, a melanocitákból kiinduló agresszív, gyakran áttétet képző rosszindulatú daganat.
MTI
Fotó: depositphotos.com
