Elindította új online piacterét a világ legnagyobb internetes kiskereskedője, az Amazon, mely egyenesen az utóbbi évek legfelkapottabb, kínai hátterű piacterével, a Temuval akar versenyezni.
Hivatalosan is elindult az Amazon új piactere: a Haul néven bemutatkozó online felület a Shein és a Temu versenytársa kíván lenni. Egyelőre még várni kell arra, hogy a Haul széles körben elérhető legyen a vásárlók által, mert az Amazon felületébe integrált piactér egyelőre a cég applikációjában érhető el, mégpedig egyelőre csak a béta – azaz technikailag és metodikailag – közel végleges változatában.
Az Amazonnál ugyanakkor már most abban bíznak, hogy „őrülten alacsony” áraikkal hamarosan komoly vetélytársa lesz a Haul a Temunak és a Sheinnek.
Ennek alátámasztásául az Amazon részéről a Quartz-nak adott nyilatkozat szerint jelenleg nincs 20 dollárnál drágább termék a felületen, de a legtöbb árucikk 10 dollárnál is olcsóbb. Ezen belül is gyakoriak a „filléres” árucikkek, példálul a 2 dollárért árult telefontokok, a 3 dolláros ruházati termékek, vagy az 5 dollárért megvásárolható párnacsomagok – írja az Origo.
A termékek vételára azért ilyen alacsony, mert a Haul mögött álló Amazon közvetlenül Kínából szállítja ki a termékeket a vásárlóknak. Ez viszont azzal jár, hogy nem is vállal azokra olyan rövid kiszállítási időket, mint egyébként az Amazonon eladott termékekre az Egyesült Államokban.
Fotó: aboutamazon.com
