térdműtét

Térdműtétre nagyon sok esetben lehet szüksége egy adott illetőnek. Lehet ez sérülés, túl sok mozgás vagy csak egyszerűen az öregedés eredménye is. Mindenesetre a térdünk adja az egyik legkritikusabb pontját a mozgásunknak, úgyhogy ha probléma van vele akkor mindenféleképpen tudnunk kell, hogy mit tudunk vele tenni, kihez tudunk vele fordulni. Emellett pedig azzal is tisztában kell lennünk, hogy mennyibe is fog ez nekünk kerülni egészen pontosan.

Térdműtétek fajtái

Természetesen nem mindegy, hogy milyen mértékű beavatkozásra van szükségünk, hiszen maga a műtét bonyolultsága, a használt eszközök száma nagy hatással van magára a műtétnek az árára is. Azonban sajnos nem tudhatjuk, hogy egész pontosan mire is van szükségünk, amíg nem vizsgáltatjuk meg magunkat egy specialistával.

A diagnózist egy artroszkópia nevű vizsgálati formával állítják fel. Ennek a lényege, hogy egy adott izület (lehet az csukló, könyök, váll, térd vagy boka) belső felét egy apró kamerával figyelik meg és a látottak alapján megállapítják a pontos problémát.

A legtöbb magánkórházban kategóriákba osztják be azt, hogy mekkora műtétről van szó és az alapkán szabják meg az áraikat. Ez alapján lehet szó kis vagy nagy térdműtétről, illetve a protézisek cserélésének és revízióinak is külön áraik vannak. Ha térdprotézisre van szükségünk akkor is érdemes figyelembe vennünk a tényt, hogy ez is két féle lehet. Kaphatunk térd protézis szánkót, ami csak részlegesen pótolja az izületi felszínt, illetve teljes térdprotézist, ami viszont már a teljes comb- és sípcsont felületét pótolja ami károsodott. Ezeknél a műtéteknél magát a beavatkozás árát tudhatjuk meg fixen, viszont minden károsodás egyedi, így a használt implantátum is, így arról csak az orvos fog tudni tájékoztatni minket. A Duna Medical Center magánkórház weboldalán könnyen tájékozódhat az aktuális árakról.

Miért válasszunk magánkórházat térdműtéthez?

A jelenlegi időkben sokkal kevesebb kapacitás van az állami kórházakban, így már csak emiatt is érdemes magánklinikát választani. Ez garantálja azt, hogy ellátnak minket belátható időn belül és azt a lehető legjobb minőségben teszik. Az is nagy előnyt jelenthet így a vírus időszakban, hogy magánklinikán sokkal kisebb esélyünk van a koronavírussal közvetlen kontaktusba kerülnünk.

Azt pedig tudjuk már általánosságban is, hogy az állami kórházak, ha akarnak se tudnak olyan szintet megütni, mint a magánklinikák. Ez a betegek számából is ered, illetve valószínűleg az állami fizetésből is. Mindenesetre elmondhatjuk, hogy ha magánban csináltatjuk meg a térdműtétünket akkor a jövőnkbe fektetünk be. Az egészségünk és a fájdalommentes mozgásunk azon kevés dolgok egyike amibe megéri nagyobb összeget fektetni, hiszen az életünk maradékát fogják nem csak befolyásolni, de meghatározni is.

Kapcsolódó cikkek
Latest Posts from Manager Magazin