Cikkajánló

Bűnhődő menedzserek

Új világ jön a válság után. Átrendeződnek a gazdasági erőviszonyok, az üzleti és etikai szabályok. De amíg ez bekövetkezik, addig bűnhődni kell. Sok sikeres menedzser személyes tragédiaként éli meg, hogy ezentúl árgus szemekkel figyelik a munkáját, szigorúbb szabályok szerint, szűkmarkúan mérik majd az eddig bőkezűen szórt bónuszokat, részvényopciókat. S még ez a szerencsésebb variáció: a szerencsétlenebb főnökök egyik napról a másikra az utcán találták magukat. Sokszor minden előjel nélkül.
Bővebben
„Yes we can!”

Szakonyi András, az Iron Mountain
Közép-európai ügyvezető igazgatója osztotta meg velünk gondolatait, hogy felső vezetőként mit gondol a világ dolgairól.
Bővebben

Válság idején sok vezető karrierjében történik filmszakadás. De vajon a kiváltó oka is maga a válság? A manager magazin megvizsgálta a tavaly ősz óta bekövetkezett hazai és a nemzetközi vezércseréket, s azt találta, nem kizárólag a krízis okozza a legtöbb kényszerű cégelhagyást. Sok esetben személyes ellentétek, menedzseri baklövések vagy épp a multinacionális vállalatoknál szokásos „forgószínpadszerű” vezetői áthelyezések állnak a távozások hátterében. A globális pénzpiaci válság természetesen hat: stratégiákat szab át, amelyekhez jól jön egy új vezető, katalizátorként működik, ha már egyébként is „billegett” a topmenedzser széke, felnagyítja az üzleti hibákat, kiélezi a vitákat. Épp ezért nem meglepő, hogy a válság időnként alibiként is szolgál, ha a vállalat meg akar szabadulni egy főnöktől. Nemzetközi és magyarországi vezércseréken mutatjuk be, mi okozhat filmszakadást egy-egy vezető életében – főleg most, válság idején.
Bővebben
Régiós vonzerő

Regionális szolgáltató központok. Nem állunk rosszul: a szakképzett munkaerő, az elérhető kedvezmények csábítják Magyarországra a befektetőket. Csakhogy sokan később szembesülnek a negatívumokkal, például a rejtett adókkal.
Bővebben
Harcias osztrák "leányok"
BANKOK Korábban az Erste és a Raiffeisen mellett a Volksbank is szép sikereket ért el, most azonban az osztrák pénzintézetek magyarországi leánybankjai keményen küzdenek a keletre is átgyűrűzött válsággal. Igyekeznek proaktívak lenni: nem hagyják bedőlni a magán- és a vállalati hiteleket.
Bővebben
|