|
|
 |
 Sikamlós üzlet
Beate Uhse
A nagytulajdonosok furcsa tranzakciói és stratégiai nézeteltérések a szexipar egyik vezető cégének mélyrepülését eredményezik.
A bolt kirakata egy sikamlós világ titkaiba enged bepillantást: neccharisnyák, szíjak, bodyk, amelyek többet mutatnak, mint amennyit elfednek. Selyem, bársony és minden villogóan fényes – még a kék vibrátor is úgy csillog, mintha kézzel fényezték volna. Két fiatal nő először ellenáll a kirakat csábításainak, de végül engednek a kíváncsiságuknak. Csodálkozva lépnek be a vakítóan kivilágított divatboltba, hogy végignézzék a frivol kínálatot: csokibonbonból kirakott melltartók a torkosoknak, pénisz formájú tészta az éhes ügyfeleknek, közöttük pedig kis tégelyekben csokoládéból vagy ünnepélyes alkalmakra Nutellából készült testfestékek. Minél beljebb mennek az üzletbe, annál beszédesebbek az áruk a polcokon: plüssborítású láncok, maszkok, örömszerző golyócskák és egyre több dildo – tigrismintás vagy csak egyszerű fekete modell, nagy és még nagyobb kiadásban, motoros meghajtással vagy csak szimplán. Mindenhonnan a férfiasságnak ezen helyettesítője kukucskál kifelé. A két nő kicsit zavarban van, itt-ott kuncognak, aztán hirtelen becsapják maguk után az ajtót. Sajnos, megint nincs üzlet.
A hamburgi vigalmi negyed legjobb utcájában sem túlzottan jól teljesít a cég, annak ellenére, hogy a Beate Uhse AG (1500 alkalmazott, 285 millió eurós éves árbevétel) a Mae B. nevű leányvállalatával első látásra értelmes stratégiába kezdett. A szoftpornót kínáló Mae B. éppen azokat a nőket célozza, akik amúgy be se tennék a lábukat egy szexshopba. A konszern egyik vezetője, Otto Christian Lindemann legalább 50 Mae B. üzletet tervezett nyitni néhány éven belül, de a 2004-es grandiózus bejelentésekből gyakorlatilag semmi sem valósult meg. 2005-ben még ugyan négy bolt üzemelt, mára azonban már csak három maradt, és mindegyik veszteséget termel. Lindemann-nak nem ez az első botlása hatéves vezérsége alatt. Az amerikai piac beharangozott „meghódítása” több mint 6,4 millió eurós bukással végződött, de kudarc kísérte a Penthouse magazin és a Condomi óvszergyártó köré szerveződött cégcsoport megvásárlását is. A vállalat megítélését ráadásul a felügyelőbizottságon belül, valamint a részvényesi struktúrában bekövetkezett, nehezen érthető mozgások is rontották. A túlterjeszkedő menedzsment és a tavalyi év elejéig összesen a cég mintegy kétharmadát birtokló három fő tulajdonos homályos tranzakciói pedig a kistulajdonosok kedvét szegték: a részvényárfolyam, amely rövid ideig, a tőzsdei bevezetés után, 1999 májusában még a 25 eurós álomhatárt is átlépte, ma alig 4 euró környékén mozog. A Beate Uhse-sztori tehát figyelmeztetés a befektetőknek: minél kevésbé szórt a tulajdonosi struktúra és minél nagyobb az alapító tulajdonosok befolyása a cég működésére, annál nagyobb az esélye annak, hogy a kisrészvényesek tehetetlenül kénytelenek végignézni, amint befektetésük értéke elolvad. Iparági szakértők nem zárják ki, hogy a Beate Uhse-részvények tovább veszítenek értékükből, miközben az üzleti környezet éppen ellenkezőleg javul. Mi lesz a korábbi tőzsdesztár részvény sorsa, ha az árfolyam tovább süllyed?
Örömből bánat Dirk Rotemundnak, a legfőbb versenytárs, az Orion vezetőjének, egyben az Uhse-özvegy Beate Rotermund mostohafiának (a családi szálakról lásd „A szexdinasztia” című írásunkat) kész válasza van: „Nem hiszem, hogy a cég a jelenlegi formájában túléli a következő öt évet. Nagyobb az esélye annak, hogy pénzügyi befektetők vásárolják fel és tönkreteszik.” Keserű előrejelzés ez, miközben a 2001-ben elhunyt vállalkozóasszony élete munkájáról van szó, aki 79 éves korában még megérte a cége tőzsdei bevezetését és sikerét. Eleinte egyébként minden olajozottan is működött. A konszern 1999-ben felvásárolt egy hasonló profilú holland vállalatot, amely Gerard Cok ellenőrzése alatt volt, az addigi fő tulajdonos pedig a Beate Uhse konszern egyik vezetője és nagyrészvényese lett. Új hirdetésekkel az addig főleg a német nyelvterültre összpontosító cég hirtelen fényes nemzetközi sikerek és terjeszkedés elé nézhetett. A forgalom és a profit növekedett, a befektetők boldogok voltak.
Nem sokáig. Hamarosan kiderült, hogy a két vállalkozás integrációja súlyos feszültségekhez vezetett. Az Amszterdam melletti Almere-be tervezett központi raktár építkezésének leállásai zavarokat okoztak a disztribúcióban. Gyakran garmadában álltak a raktárban az eladatlan szexuális játékszerek, máskor meg műszaki problémák miatt nem került oda az áru, ahova kellett volna. Volt úgy például, hogy egyszerűen nem nyílt ki az a kapu, amelyen keresztül a sorban álló teherkocsikat kellett volna feltölteni. A logisztika csak néhány hónapja működik valamennyire problémamentesen, és hasonlóképpen a raktár mögötti nagykereskedés is csak mostanában kezdi vonzani a vásárlókat, főleg kisebb szexshopok tulajdonosait, akik – csakúgy, mint egy hipermarketben – hatalmas bevásárlókocsikkal vonulnak végig a polcsorok mentén és felpakolják az árut. Az áru persze itt vaj és banán helyett latexruha és szadomazo-felszerelés.
A döntés, hogy éppen Hollandiában kell központi raktárat létesíteni, nem kis részben a holland Gerard Coké. A vállalkozó, miután eladta vállalkozását a németeknek, igyekezett az anyacéget (amelyben szintén részesedéssel bír) teljes ellenőrzése alá vonni. Az értékesítés, a kontrolling, a logisztika az ő irányítása alatt került át Németországból Hollandiába. A nevezetes flensburgi hatszögletű betonépületben, amit a hatos szám német elnevezését szójátékként felhasználva csak „Sex-sarok”-nak hívnak, és ahonnan a híres „alapító-anya” irányította a birodalmát, ma már csak a pénzügyi és kommunikációs osztály, „a call-center” és az úgynevezett „szórakoztatórészleg” működik. Ez utóbbi öt-hat lányt alkalmaz, akik magányos férfiaknak nyújtanak élvezetet – telefonon keresztül.
Hollandizáció A flensburgi központ kiürítése számos vezető távozását is maga után vonta. Több másod- és harmadvonalbeli középvezető elhagyta a céget, helyükre pedig nem ritkán Cok bizalmasai kerültek, köztük első helyen például a fia, Erwin Cok, aki sokáig az összes leányvállalatot felügyelte, ma már csak a külföldi tevékenységért felelős. A Beate Uhse AG „hollandizációja” és ami ezzel együtt járt, a vezetőség belső hatalmi harcai rengeteg kárt okoztak a cégnek. Az internet- és filmpornó üzletág például valósággal „beomlott”, miután többször is megváltoztatták a tevékenységet szabályozó irányelveket. 2000-ben a szórakoztatórészleg még 39 millió eurós forgalmat bonyolított, 2005-ben már csak 19,3-at.
A szórakoztató-üzletág – ami egykor a cég jövőbeni nagy reménységének számított – rossz eredményei miatt Coknak meggyűlt a baja a felügyelőbizottsággal, a kétfejű igazgatóságban a holland felel ugyanis az egész operációért, Lindemann csupán a pénzügy és a kommunikáció irányítója. „Ő az iparág legdrágább szóvivője” – élcelődött az egyik versenytárs. Az persze viszonylagos, hogy tényleg annyira drága volt-e vagy sem. Három évvel ezelőttig Lindemann éves fizetése 180 ezer euró volt, a summa pedig furcsa módon a befektetői egyesület képviselőjének „szánakozását” váltotta ki. Dieter Wroblewski az egyik közgyűlésen egy meglepő húzással élt: a vezetők bérének megemelését javasolta, ennek hatására pedig Lindemann fizetése 2003-ban 233 ezer euróra emelkedett.
A menedzsment szerénynek számító jutalmazása (Cok például nem fizetést, csak tanácsadói díjat kap) rávilágít arra is, hogy a részvényesek miként vélekedtek a cég vezetőségéről. Richard Orthmann, az egyik korábbi főrészvényes, egyben a felügyelőbizottság korábbi elnöke alig leplezi elégedetlenségét a menedzsment határozatlansága és állandó habozása miatt. Szerinte a vezetők újabb és újabb projekteket jelentettek be, amelyeket aztán rendre elfelejtettek realizálni. A kudarcba fulladt Mae B. projektről például azt mondja, hogy a tervek szerint a hálózat elegáns boltokból állt volna, amelyeknek gyönyörű fehérneműt és erotikus játékokat kellett volna árusítani, ehelyett – puffog Orthmann – „a boltokból egyszerű pornóshopok lettek, amelyek csak taszítják a célcsoportot, a nőket.” Még ma is dühösen és szenvedélyesen mesél az 1999–2005-ig tartó időszakról, amely alatt tagja volt a felügyelőbizottságnak. „Hosszú éveken keresztül próbáltam meggyőzni a menedzsmentet, hogy a Beate Uhse márkát az életmód felől kellene megközelíteni, és film üzletágat is ki kellene építeni, de mindent átaludtak”. A korábbi fb-elnök ma már egyszerűen azt mondja, hogy „boldogan lecseréltem volna a teljes vezetőséget”. Egy céges belső forrás mindehhez azt teszi hozzá, hogy „Orthmann egész jól kijött Lindemannal, de Cok és Orthmann között állandó volt a veszekedés.”
Az, hogy Cok még továbbra is a hivatalában maradhat, alapvetően Ulrich Rotermundnak köszönhető. Az alapító fia a Beate Uhse-részvényesekkel kötött belső megállapodásokkal tudta bebiztosítani a holland vezető pozícióit és ellensúlyozni Orthmannt, aki így alig tehetett valamit. „Alapvetően azért távoztam a felügyelőbizottságból, mert Cok maradt és mert Rotermunddal jelentős stratégiai nézeteltéréseim voltak” – mondja Orthmann. Utódja 2005 áprilisában addigi helyettese lett. Azért védi-e ennyire Rotermund Cokot, mert a Beate Uhse részvényeinek körülbelül 20 százalékát birtokló családi cégében a hollandé a többség, és attól fél, hogy egy esetleges szakítás után eladja a részesedését? Erre a kérdésre a cégnél senki sem akart válaszolni, Rotermund pedig egyenesen elhárította az interjúra vonatkozó kérésünket. Az is rejtély, hogy Rotermund és Orthmann között miért romlott meg az összhang, miután hosszú éveken át az Orthmann AG-n keresztül menedzselték közös részvénypakettjüket. 2006 januárjában szétváltak, és a részvényeket is két külön cégbe vitték.
Válóok A két szakember sokáig az üzletben és a magánéletben is egy csapatot alkotott. Orthmann a 90-es években adómegtakarítást hozó ingatlanügyletekkel segítette a Rotermund családot, ami aztán megalapozta a barátságot is. Később cégek egész kis hálózatában bukkant fel a két üzletember neve, ezeknek az üzleti kapcsolatoknak ráadásul csak egy kis részét lehet a nyilvános adatokon keresztül követni. Van mindenesetre néhány olyan példa, amely világosan dokumentálható.
Rotermund és Orthmann, egyébként éppen Cokkal közösen – közbeiktatott cégeken keresztül – érdekeltséget szerzett abban a holland ingatlantársaságban, amely jó pénzért bérbeadta az almere-i logisztikai központot a Beate Uhse egyik leánycégének. A duó üzletei azonban nem mindig hoztak csupa örömöt. Legalábbis ez a véleménye a hamburgi ügyészségnek, amely a Capital Stage nevű holdingtársaság tőkevesztése miatt sikkasztás gyanúját fogalmazta meg – mások mellett – Orthmann-nal és Rotermunddal szemben is. 2005-ben ugyan az eljárást bizonyíték hiányában megszüntették, de az éveken át tartó vizsgálat nem segítette a részvényárfolyamot, és a cég megítélésén is rontott.
Hasonlóképpen problémákat hozott a svájci filmes céggel, az Erotik Mediával való kapcsolat is. Az Orthmann AG – Orthmann és Rotermund közös társasága – 2004 elején 38 százalékos részesedést szerzett a vállalkozásban, további 27 százalékot pedig a Beate Uhse AG vásárolt meg. 2004 nyarán az anyacég egy újabb pakett átvételét jelentette be, majd nem sokkal később azt, hogy az egészet az Almira nevű svájci társaságnak értékesítik. Az árfolyam kedvezően reagált a hírre, de a befektetők kissé korán örültek: 2005 márciusában kiderült, hogy az ügylet kútba esett. Az Almira állítólag képtelen volt finanszírozni a tranzakciót, de a kudarc valódi okai máig nem világosak. Orthmann azt állítja, ő sem tudja, miért dőlt be az ügylet. A 2005-ös évet lezáró közgyűlésen Lindemann csak ennyit árult el a háttérről: „Orthmann úr határozott fenntartásait fogalmazta meg az ügylettel kapcsolatban, úgy vélte, hogy nem felel meg a corporate governance elveknek.” Ez az értékelés azóta is megosztja az elemzőket, különösképpen azért, mert Rotermund nemcsak a Beate Uhse egyik főrészvényese, hanem az Erotik Media igazgatóságának elnöke is.
Az Erotic Media-kudarc miatt tovább csökkent a cég iránti befektetői bizalom, a részvénykurzus 2005. nyarán tovább esett, ráadásul Lindemann gondjai is egyre nagyobbak lettek. A remélt 70 millió eurós könyv szerinti nyereséget a fejlesztésekre szerette volna felhasználni.
Balsors A legnagyobb baj azonban az, hogy az ügyfelek elmaradnak. 2006 első félévében a cég bevételei 4,5 százalékkal csökkentek, az adózás előtti nyereség pedig 36 százalékkal zuhant az előző évhez képest. A gyenge eredményekért Lindemann „a forró nyarat” okolja és azt mondja, hogy a második negyedév az iparágban általában is gyatra.
Csak az a meglepő, hogy korábban a vezér éppen derűlátó volt ugyanezzel a negyedévvel kapcsolatban. A júniusi– júliusi foci-világbajnokság miatt abban reménykedett, hogy megugrik a forgalom, erre az időszakra időzítette például több vibrátormodell „sport változatának” a bevezetését. „A vébé miatt a forgalom erőteljes növekedésére számítok” – újságolta még májusban, amire most azt mondja, hogy „hibás előrejelzés volt”. Egészen nyilvánvaló, hogy Lindemann csökkenteni lesz kénytelen a 2006-os forgalom- és profitvárakozásait. „Nem tudjuk teljesíteni a forgalom 5, a nyereség 4 százalékos növelésére tett vállalásainkat”.
Új lendületet kell tehát adni a cégnek, ezért 2007-ben egy régóta esedékes imázskampányt terveznek. A társaság forgalmának kétharmada származik külföldről, miközben a céget Németországon kívül alig ismerik. A kínálatban szereplő mintegy 20 ezer árucikknek alig 20 százalékán szerepel a Beate Uhse jelzés, a cég saját maga nem gyárt semmit, ezeket is kívülről vásárolja. A maradék más márkaneveken fut, ezért Lindemann egyik fő célja, hogy ezt a változatosságot is csökkentse. Erősíteni kívánja a szórakoztatórészleget és fejleszteni az európai jelenlétet is. 2007-ben Lengyelországban, Magyarországon és Olaszországban készül új üzletet nyitni. Gyönyörű tervek, de vajon a holland társ, Cok, aki továbbra is saját hazájából irányítja a csoportot, ugyanezekben a célokban gondolkozik-e, és hajlandó-e segíteni a forgalom növelését?
És hogyan viselkedik a felügyelőbizottsági elnök, egyben fő tulajdonos Rotermund? Meg akarja-e tartani a részesedését, vagy inkább intézményi befektetőknek kívánja értékesíteni? Az 1999-es tőzsdei bevezetés óta ugyanis hol növelte, hol csökkentette pakettjét, miközben ezzel a monopoly-játékkal nem nyert semmit. Inkább csak veszített: a Beate Uhse egykori piaci értéke több mint 1 milliárd euró volt, ma már csak 200 millió.
Ursula Schwarzer
A Szexdinasztia
Hogyan építette ki a Rotermund-Uhse család a birodalmát?
Kezdeti útkeresés: A második világháború után Ernst-Walter Rotermund rövid ideig egy csalánkivonatos hajregeneráló szerrel kereskedett, majd miután az üzlet nem ment túl fényesen, a második felesége, Beate (az Uhse név az előző férjétől származik) azzal az ötlettel állt elő, hogy két márkáért terhességmegelőző tanácsadó füzetet adjanak ki és áruljanak postai megrendelésre.
Családi aprólék: 1951-ben a pár csomagküldő céget alapított, a vállalkozás házassági, szexuális tanácsadó füzeteket és higiéniai cikkeket, például óvszereket is árult. A 70-es évek elején elváltak, és a férj részesedését kivásárolták. A férj első házasságából származó fia, Dirk, Beate fia, Klaus és a közös gyerek, Ulrich néhány évvel később a cég 25-25 százalékos részesedését kapta meg, a maradék negyedrész az asszonyé maradt.
Viszálykodó testvérek: A három fiú között állandósuló viták végére 1981-ben tettek pontot, a birodalmat szétdarabolták. Klaus – aki 1984-ben meghalt – és Dirk a csomagküldő céget és a nagykereskedelmi üzletágat vették át, ez utóbbit Orionnak nevezték el. Jelenleg a profitábilis Orion csoportot Dirk Rotermund vezeti, éves forgalma 100 millió euró, Európa-szerte 160 szexboltot üzemeltet és 900 alkalmazottal rendelkezik.
Örökmozgó asszony: Az osztozkodás után Beate és Ulrich Rotermund főleg a film üzletágra koncentrált, újabb csomagküldő és nagykereskedelmi ágazatot építettek ki.
A Beate Uhse AG-t 1999-ben vezették be a tőzsdére, a Grande Dame – aki egészen 81 éves koráig tevékenyen részt vett a vállalkozás mindennapi működésében – két évvel később meghalt.
|
|
