|
|
 |
 Kenőanyag-divízió
Siemens
A német anyacég csúcsvezetését is megrengethetik a kinti korrupciógyanús ügyek. Ehhez képest itthon a fiktív számlák ügyében a rendőrségi vizsgálatok még a közelébe se jutottak az igazi felelősöknek.
Több mint két éve nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) olyan számlagyárcégek ügyében, amelyeket hajléktalanok vezettek. A szerződések alján egymás mellett szereplő feleket, vagyis a hajléktalan cégvezetőket és legnagyobb megbízójukat, a magyar Siemens Zrt. vezetőit ennyi idő alatt sem hívták be szembesítésre, noha a két fél eltérő állításokat fogalmazott meg arról, vajon találkoztak-e egymással. Pedig a nyomozásnak óriási a tétje. Azt kell kiderítenie, hogy vajon pontosan milyen üzleti kapcsolat alakult ki, és főleg milyen céllal 2002 és 2004 között két egészen eltérő szocializációjú csoport között. Vajon a hajléktalanokat a Siemens használta fel, vagy „csupán” az őket beszervező egykori, szökésben lévő könyvvizsgáló? És ha a Siemens, akkor mire? A maguk számára menekítettek pénzeket, vagy megvesztegetésre?
Herr Totya Az szinte teljességgel bizonyos (bár ezt még a nyomozásnak és a későbbi bírósági eljárásnak kell bebizonyítania), hogy a hajléktalanok nevére bejegyzett társaságok valójában soha semmilyen munkát nem végeztek a Siemensnek, ehhez finoman szólva sem voltak meg a tárgyi és a személyi feltételeik. A valószínűsíthetően fiktív szerződésekben ugyan ügyfelek felkutatását, pályázati anyagok összeállítását, projektvezetői tevékenységet jelöltek meg, a Siemens illetékesei mégis több száz millió forintot fizettek a semmire.
A hajléktalanok vezette hat cégből álló cégcsoport 2002-től 1,5 milliárd forint értékben bocsátott ki számlákat, több társaságnak is, a legnagyobb vevőnek a Siemens csoport bizonyult. A cégek „szellemi atyja” a hatóságok szeme elől időközben eltűnt Schrödl András Zoltán könyvvizsgáló volt, aki a gyanú szerint hajléktalanokat toborzott, megtette őket ügyvezetőnek, megszervezte a cégek megalakítását, bejegyzését. Lichy József miskolci ügyvéd, aki több hajléktalan ügyvezetőt is képvisel, elmondta, hogy Schrödl elsőként Kutrucz Lászlót találta meg, aki a Blue Consult Kft. ügyvezetője lett, majd ő segített neki további hajléktalanokat felkutatni, így Baráth Lászlót, aki a továbbiakban a legtöbb számlát befogadó Euraction Service Kft. ügyvezetői posztját kapta meg. Rajtuk kívül négy hajléktalant vontak be a bizniszbe, ők is külön-külön „alapítottak” céget, például a Reartech és a Full Function kft-ket. (Kutrucz, becenevén Totya nem ismeretlen a közvélemény előtt. 1983-ban a sofőrje volt a Szépművészeti Múzeumot kifosztó rablóbandának, a legenda szerint a Kék Fény bűnügyi magazinnak tett nyilatkozata szolgált alapul a Markos–Nádas humoristapáros „A Totya mondta, hogy balhé, nagy balhé lesz” című számának.)
A sikkasztással és többrendbeli okirat-hamisítással megvádolt ügyvezetőknek fogalmuk sem volt arról, hogy mi a társaságok valódi célja, mibe keverednek igazából, ők csak annyit fogtak fel az egészből, hogy a Jolly Presszóban kell találkozniuk Schrödllel, és alkalmanként 3-4 ezer forintért készségesen aláírták a tömbökben hozott banki bizonylatokat, illetve azokat az üres A4-es lapokat, amelyekre később sokmilliós szerződéseket nyomtattak. Ezenkívül napi vagy heti rendszerességgel elmentek cégük számlavezető bankjába, készpénzt vettek fel, amelyet a bank előtt átadtak Schrödlnek. A készpénzfelvétel összege szinte mindig mágikusan 1,96 millió forint volt, így a kétmillió forintnál kisebb készpénzfelvételt nem kellett a banki adminisztrációs munkatársaknak jelenteniük a hatóságok felé. Persze így is érdekes, hogy senki sem lépett semmit amiatt, hogy például az Euraction ügy- vezetője, Baráth László mindig piásan hordott ki összesen 589 millió forintot az Erste Bankból. Ha a jellemző összeget átlagosnak tekintjük, közel 300 alkalommal jelent meg a fiókban másfél év alatt. Schrödl egyébként – éppen mert a bankfiókban szóvá tették a furcsa ügyfelek kellemetlen szagát – egy időben lakást is bérelt a vállalkozóknak.
A pénz útja innentől kezdve nehezen kifürkészhető. Az egyik feltételezés szerint a hajléktalanok által felvett, majd azonnal Schrödl Andrásnak átadott összegek a Siemens megrendelőinek készpénzes korrumpálására kellettek. A rendőrségi vizsgálat nehézsége, hogy a főszereplők jó eséllyel valóban semmit nem tudtak arról, hogy miért adják délelőttönként aláírásaikat a különböző bankokban. Lichy József ügyvéd elmondta, jelenleg azon dolgozik, hogy ne csak az eszközként használt hajléktalanokat citálják majd bíróság elé, hanem az értelmi szerzőket is. Ne egyedül vigyék el a balhét, hiszen ők – megfogalmazása szerint – „jóhiszeműen” segédkeztek, annyi áttekintőképességük sem volt, hogy saját szakállukra kihasználják a helyzetet. „Megelégedtek a négyezer forintokkal, pedig az azóta törzshelyéről, a Nagycsarnok bejáratától Kazincbarcikára elköltöztetett Baráth cége 62,5 millió forintos egyszeri átutalást is kapott. Baráth pedig egyedüli aláíró volt, akár le is léphetett volna a pénzzel.” A már három éve zajló nyomozás mindenesetre igen lassan halad, Lichy József szerint 2007 vége felé zárulhat, utána következik az irat-ismertetés, amely jelen esetben kifejezetten nehéz lesz, hiszen szinte képtelenség ennyi dokumentumot csoportosítani.
Schrödl, vagy ahogy barátai ismerték, „Andriska” egy budai villaház 200 nm2-es lakásából járt a hajléktalanokkal tárgyalni. Felesége 2005 nyarán három gyermekkel, várandósan egy külföldi nyaralásról nélküle tért vissza, hogy hosszas titkolózás után az ismerősök a televízióból tudják meg: Schrödlt körözik. Ha előkerülne és beszélne, a következők közül valamelyikre derülhetne fény: a fiktív cégeken keresztülfolyt pénz Schrödl zsebében landolt, aki ki tudja milyen (piszkos), de a Siemensszel kapcsolatban nem lévő okok miatt választotta azt, hogy a cégtől tanácsadói tevékenységéért méltán kiérdemelt összeget ily módon vegye fel. A Siemens számára ez a legkívánatosabb lehetőség. Távolról sem kizárt viszont három olyan forgatókönyv, amelyekben a Siemens is sáros: Schrödl a felvett összegeket pályázati döntéshozókhoz juttatta bőröndökben, vagy visszaadta a siemenseseknek, s a megvesztegetés házon belülről történt (és Schrödl ha akarna sem tudna beszámolni róla), de az sem kizárt, hogy a Siemens prominensei maguk között osztották szét a készpénzesített összegeket. A nyomozás azonban „Andriskánál” megrekedt.
Az eddig egyedül meggyanúsított és szabadlábon védekező hajléktalanokon kívül legfeljebb az átutalásokat kezdeményező cégeknél lehet kutakodni. (Az NNYI az üggyel kapcsolatos kérdésinkre érdemben nem válaszolt.)
Homályos utalások Merthogy nem csupán a Siemenstől folytak be pénzek a fiktív cégek számlájára, de az átutalók közül a legnagyobb név a Siemensé. Az Euraction, a Blue Consult és a Siemens 2002 és 2004 nyara között szerződött és számlázott. A hatóságok által lefoglalt iratok szerint a hajléktalanok cégei a Siemenst a BM okmányirodai rendszerének üzemeltetésére kiírt pályázatban támogatták, a Pantel- és Vivendi-projektekben (3,5 gigahertzes multipont rádiós rendszerek telepítése), kórházi tenderekben (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Bács-Kiskun megyékben), az Országos Onkológiai Intézet illetve a Kaposvári Egyetem pályázatain. Jellemzően a Siemens Rt. volt a szerződő fél, de olykor a Siemens Telefongyár Kft. is szerepelt a szerződésekben. A Siemens Rt. részéről kiemelt vezető tisztségviselők írták alá a szerződéseket, a teljesítési igazolásokat. „Előre sajnálom azt, aki ezeket a szerződéseket leigazolta. Csak bízni tudok benne, hogy nem akarják a nyakába varrni valakinek alacsonyabb szinten az ügyet” – kommentálta ezt számunkra egy céges belső forrás.
A hazai Siemens megkeresésünkre a német központ tiltására hivatkozva sem szóban, sem írásban nem válaszolt érdemben. Az átküldött kérdésekre nagyrészt a korábban kiadott állásfoglalásokat továbbították, amelyeket Farkas Szilvia kommunikációs igazgató azzal egészített ki, hogy a cég „Schrödl András Zoltánnal működött együtt különböző projektek kapcsán, aki üzleti tanácsadóként végzett értékes tevékenységet”. Azt kevesen kétlik, hogy a Siemens valóban nem a hajléktalanokkal, hanem az értelmi szerző Schrödllel volt kapcsolatban, mindenesetre a szerződések olyan cégekkel köttettek, amelyekben Schrödl nem volt aláíró.
Csiki-csuki „Ha bárki azt mondja, hogy a hajléktalanok vezette cégekhez irányított siemenses átutalások partizánakciók voltak, nagyot kell kacagni, a Siemens szervezeti rendjéből adódóan ez nem lehetséges” – véli egy korábbi Siemenses középvezető a botrányról. Szerinte a Siemensnél bevezetett „négy szem” elv (németül „4 Augen Prinzip”) és a rendkívül központosított cégvezetés miatt, ha a legkisebb leányvállalat legutolsó beosztottja arrébb tolt egy dossziét, azt is megtudták a nagy Siemens csoport hazai érdekeltségeinek élén álló igazgatók, a „vorstandok”.
A négy szem elv szerint a cégnél minden döntési ponton két ember állt, minden üzleti egységet egy jellemzően műszaki orientációjú menedzser vezet, akit kiegészít egy úgynevezett kaufmann is. A Siemens rendszerében ez utóbbi elnevezés azonban – a tükörfordítással ellentétben – nem értékesítői funkciót takar, inkább amolyan kontroller, pénzügyi vezető. Ez a két vezető „nem azonos soron jelent”, vagyis jelentéseik egymást is ellenőrzik. Bár azóta sok változás történt a cégvezetésben, a hazai Siemens fénykorában, egyben a most napvilágra került ügyek idején három meghatározó vezetője volt a hazai Siemens csoportnak. Hetényi Péter volt az elnök, mellette további két vorstandnak, Goszták Árpádnak és Beke-Martos Gábornak volt meghatározó szava, Hetényi elsősorban reprezentált és lobbizott, Goszták akvirált, kereskedelmi ügyekben képviselte a vezetőséget, míg Beke-Martos volt a főkontroller, ő felügyelte a kaufmannokat. (A Siemens korabeli csúcsvezetőiről lásd „A nagy hármas” című írásunkat.)
A rendőrségi vizsgálat – bár egyelőre olyan nem túlságosan fontos kérdéseket igyekszik tisztázni, hogy adott napon, adott helyszínen melyik hajléktalan jelent meg – később majd bizonyára arra is megpróbál bizonyítékokat találni, hogy volt-e személyes kapcsolat a hajléktalan cégvezetők és a Siemens topmenedzserei között. Előbbiek ugyanis ezt állítják. Kutrucz László az NNYI-nek úgy nyilatkozott, hogy ő és Baráth egyszer még a Siemensnél is tárgyalt. Elmondása szerint, amelyet a HVG cikke (2006/50.) is ismertetett, Schrödllel és két siemenses vezetővel találkoztak, a tárgyaláson csöndben maradtak és értelmesen bólogattak. Kutrucz részletesen leírta a hatóságnak a tárgyalást, és bár nevekre nem emlékezett, de személyleírást tudott adni egy ötvenes, kopasz, vékony emberről. Az NNYI munkatársa ezután mutatott egy, a Siemens honlapjáról kinyomtatott színes oldalt, amelyen Kutrucz felismerni vélte Beke-Martos Gábort, a Siemens elnökét, mint az egyik tárgyalópartnert. A Siemens közleményben védte meg első számú vezetőjét: a cég szerint a Siemens elnöke nem ismeri és soha nem beszélt Kutrucz Lászlóval.
Beke-Martos Gáborról siemenses forrásaink – gyakorlatilag egybehangzóan – valószínűtlennek tartották, hogy valóban találkozott volna a hajléktalanokkal, bár azt többen hozzátették, hogy a jelenlegi elnök nagyon szerette saját kezében tartani az ügyeket.
Fizetős ügyek De vajon tényleg igazak lehetnek-e a gyanúban megfogalmazott feltételezések – valóban korrupcióval nyert-e meg bizonyos pályázatokat a német óriáscég Magyarországon? És ha igen, kiket kellett lefizetnie, hova tűnt a pénz? Vajon elszigetelt esetekről van szó, vagy éppen annyira a „practice” része volt, mint amennyire a német anyacégnél zajló vizsgálatok ezt az egész konszernről sugallják?
Céges belső forrásaink ezekre a kérdésekre azt mondják, hogy a „nagy hármas”, vagyis a három emblematikus csúcsvezető irányítása alatt valóban minden tényező adott volt ahhoz, hogy a cég sorra nyerje a közbeszerzési tendereket. A sikert bizonyítja, hogy hat év alatt 240 milliárd forintnyi közbeszerzési megbízást hozott el a csoport. Egyrészt kifejezetten ügyeltek arra, hogy a cég komoly, meghatározó vállalat képét mutassa, jó sajtója legyen, a kommunikációban az évszázados német megbízhatóságot, a nagy szakmai tudást, a minőséget hangsúlyozták, így senki sem csodálkozott, ha a Siemens megrendeléseket kapott. Másrészt Németországban az állam erőteljesen támogatta a nemzeti vállalatot, így remek referenciákat tudott felmutatni a public szektorban. „Ha sorba kellett volna rendeznem az it-vállalatokat aszerint, mennyire korruptak, utoljára a Siemenst említettem volna” – véli egy tanácsadó. Legkevésbé a Siemensnek volt szüksége az illegális módszerekre: jó reputációjú, nagy nemzetközi cégként volt elkönyvelve, amely precíz műszaki megoldásokat szállított. Valójában azonban a Siemens nem volt mindig kellően felkészült a sikerre. Gyakran előfordult, hogy egy-egy megbízás teljesítéséhez igen magas napidíjjal kellett felvenni embereket, mert a vállalaton belül nem volt megfelelő szakember. Ráadásul a különböző részlegek közötti versengés is rányomta a bélyegét a működésre: a különböző divíziók nem szerettek összedolgozni, mert gyakran a Siemens a külsősöknél drágább beszállítónak bizonyult – saját maga számára is. Ezek a belső konfliktusok rányomták bélyegüket a vállalat egészének működésére.
Ráadásul, ha elfogadjuk azt, amit a szakmabeliek evidenciaként kezelnek, nevezetesen, hogy rengeteg hazai tendernél előfordult korrupció, akkor a Siemens esetében is jogos a kérdés: hogyan lehetett a cég ebben a furcsa versenyben – amelyben valószínűleg számos résztvevő próbálkozott ilyen „nemtelen” eszközökkel nyerni – mégis az első?
Egyik siemenses középvezető forrásunk szerint lehet, hogy a Siemens korrupcióval nyerte meg pályázatainak egy részét, de ne gondoljuk, hogy a többi induló feddhetetlen volt. Megítélése szerint komoly piaci tudás kell ahhoz, hogy hol, kinek, mit kell nyújtani, illetve ha „fent” van is bármilyen megegyezés a pályázat kimeneteléről, akkor erről a szakmai döntéshozókat is meg kell győzni. „Alul mindenféle módosítást, szigorítást kérnek, ha belekalkulálod a már leadott alkotmányos költségeket, kezdesz mínuszba fordulni, de ez fent senkit nem érdekel, ez már a te problémád”. (Az „alkotmányos költség” a kenőpénz közismert eufemisztikus megnevezése – a szerk.)
A botrány kipattanásának körülményeiről pedig abban egyetértettek beszélgetőpartnereink, hogy „bár minden tisztelet a nyomozóké, aligha véletlen, hogy rábukkantak például a hajléktalan-cégekre”. Vannak, akik úgy tudják, hogy az adóhatóság feljelentése alapján vizsgálódik az NNYI. (Az ügyben adóigazgatási eljárás is zajlik.)
Az egykori vezetők eltérően látják, hogy miért éppen a Siemensnél és miért csak a Siemensnél pattant ki botrány: „Nem hiszem, hogy más távközlési, vagy informatikai multi tisztább lenne, ám a Siemens annyiban különbözik más szállítóktól, hogy ritkán kooperálnak alvállalkozókkal, maguk fogják a kapcsolataikat. Sokan inkább a kis magyar alvállalkozóra bízzák a piszkos ügyeket, ők győzik meg a döntéshozókat, a szennyest a szomszéd mossa, nem házon belül történik.” Egy másik magyarázat szerint a volt munkatársak közül súgott valaki. A leépítések, belső csatározások során – bár a Siemens általában jó végkielégítéseket fizetett – sok sérelem keletkezett, és a pozícióharcokban rendre győztes Beke-Martos is sokak tyúkszemére rálépett. Vannak tehát olyan magyarázatok, hogy valamelyik sértett exalkalmazott látta el részletes információkkal a hatóságot.
Kétes kimenet A komoly reputáció-vesztés jövőbeli kockázatát eltérően ítélik meg beszélgetőpartnereink. Legtöbbjük szerint a botrányba bele kell buknia az emblematikus vezetőknek, akár a teljes vezetésnek. „Beke-Martos Gábort talán kimentik, elmehet Európába valahová a Siemenshez, de ott az emberismerete, a terepismerete, a kapcsolatai már semmit sem érnek” – véli egy céges belső ember. Bár Magyarországon eddig kevés valódi vállalati lebukás történt, úgy tűnik, most csak ez következhet: „Ha egyszer elveszíted az évszázadok alatt felépített reputációt, nagyon nehéz visszatérni, alacsonyabb árakat kell adni, a vezetőket be kell áldozni” – fogalmaz egy vezető, míg optimistább kollégája szerint a Siemens nagyon jó cég, ha most jön is egy nagy bukta, még mindent rendbe lehet hozni.
Brückner Gergely
A nagy hármas
Az óvatos: Beke-Martos Gábort fantasztikus agyú, óvatos és rendkívül körültekintő embernek írták le. „Egészen elképesztő képességű. Magasabb IQ-jú embert nem nagyon láttam” – mondta róla egyik siemenses forrásunk, hozzátéve:„Stratégiai gondolkodású, ha egy lépést lép előre, már a további lépéseiről is egy csomó variáció van a fejében, nem olyannak ismertem meg, aki leül egy hajléktalannal”.
A Telefongyárból érkezett (lásd A Siemens Magyarországon című írásunkat) szakember már az egykoron hatalmas gyárban is gyorsan menetelt felfelé, hamar kereskedelmi igazgató lett, majd még a rendszerváltás előtt első számú vezetőnek, válságmenedzsernek is megválasztották. Mindehhez kiváló kapcsolatok kellettek, hiszen a komoly katonai megrendeléseket is begyűjtő cég élére csak bizalmi ember kerülhetett. A pedigré megvolt, hiszen Beke-Martos Gábor „vezérigazgatói” családból származó édesapja, a 2001-ben elhunyt Martos István a Medicor legendás vezérigazgatója volt.
A visszahúzódó, puritán szakembert („rezdülés nincs a ruháján, ami sohasem hivalkodó, nem a legdivatosabb”) kiváló vezetőnek, ugyanakkor nehéz embernek tartják kollégái. „A szituációkon, az embereken pillanatok alatt kiismeri magát, 500 oldalas anyagban azonnal kiszúrja a hibákat, lényeglátó, azonnal rákérdez egy pályázat gyenge pontjára. Kollégáit jól irányítja, egy ravasz lángelme, ha kell, jutalmaz, ha kell, manipulál.”
Mindezt van, aki vezetői erényként, van, aki problémaként említi. „Ha nagyobb arányban dolgozna a cég hosszabb távú érdekeiért, és kisebb arányban vetné bele magát a személyi torzsalkodásokba, hosszabb távon talán ő is jól járt volna. Igaz, ha jobban belegondolok, jól sakkozott, hosszú éveken át volt képes valóban komoly támadásokat is kivédeni” – véli egy beosztottja. Munkatársai emlékei szerint olyannyira óvatos volt, hogy jellemzően a legnagyobb rohammunkával elkészített pályázatoknál is megkövetelte, hogy azok a leadás előtt egy nappal már készüljenek el, mert ő aznap nem ír alá semmit. Ha pedig egy szerződést vagy egy pályázatot aláírt, olykor boldog-boldogtalannal szignáltatta előtte, valóságos sorminták voltak a papír alján, hogy így is mérsékelje személyes felelősségét. Kockázatos ügyletet azonban biztosan nem írt volna alá: a középvezetői sokszor viccelődtek is azon, hogy éppen ki menjen fel a vezetőséghez az ötödikre számlákat, teljesítési igazolásokat aláírni, mert a vorstandok olykor szinte bujkáltak az aláírnivalók elől.
A lobbista: A hajléktalanszerződések ideje alatt Hetényi Péter volt az első számú vezető, az ő feladata volt a legmagasabb körökben lobbizni. A Siemensnél a nagy pályázatok fő döntéshozóinak megnyerését top-akvizíciónak nevezték, ezt a feladatot végezte elsősorban Hetényi Péter. „Ő volt a tiszta ember, amolyan skatulyából előhúzott német típusú menedzser, tüchtig, snájdig, aki patikamérlegen számolta ki a szavak súlyát. Megfontolt, és jó politikai érzéke van. Nagy hajó lassan fordul – mondta mindig a Siemensről, ő maga sem volt egy izgága típus” – mesélik a kollégái. Hetényi Pétert általános elfogadottság övezte, ő maga is tudatosan felvette a példamutató, a stratéga, az integrátor szerepet, mindig udvarias és elegáns mérnök maradt. A Siemens vezetői társadalmi tisztségeket is vállaltak, Hetényi a Német Kereskedelmi Kamarának is vezetője volt, Beke-Martos pedig aktív elnökségi tag volt a Joint Venture Szövetségben és alelnöke a Magyar Közgazdász Társaságnak, előadásokat tartottak, szerettek kilépni a pusztán vállalatvezetői szerepből.
A dúvad: A harmadik vorstand, a self-made mannek leírt Goszták Árpád egészen más alkat volt, kevésbé smúzolt, nyíltan, olykor durván fogalmazott, üzleteket szerzett. Nem feküdt jól a németeknél, Goszták nem fogadta el, hogy vannak fékek is egy multinacionális cégnél, dúvadként tört volna előre, nyersnek találták a stílusát. A cégnél legendás volt, hogy Goszták soha semmiben nem ért egyet Beke-Martossal. Ezért aztán nagy belső ügyességet kívánt bármit alulról „átnyomni” a vorstandokon, nem volt mindegy, hogy a középvezetők hol kopogtattak be, lehetőleg egyszerre kellett, mert Goszták és Beke-Martos biztosan megfúrták a másik által támogatott projekteket.
A vezető triumvirátus azután összeveszett, kenyértörésre került a sor, az operatív ügyekkel is aktívan foglalkozó Beke-Martos előbb Hetényivel összefogva eltávolíttatta Gosztákot, majd hamarosan Hetényit is távozásra bírta. Goszták az Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő Rt.-nek lett az elnök-vezérigazgatója, Hetényi fb-elnökként a Siemensél maradt, ami gyakori eljárás a Siemensnél, illetve a német cégeknél: a sokat tudó korábbi number one vezetőt megtartani a „családban”, ne távolodjon el túl hirtelen a cégtől.
Új korszak: Goszták és Hetényi elküldése után természetesen új vorstandokat hívtak Jürgen Trumpp és Erdős Erika személyében, de azok már jellemzően nem bírtak olyan reputációval és hatalommal, mint a két neves előd. A 2004 óta vorstand és sokak szerint némi kontrollszereppel ideküldött német Trumpp nem népszerű, a középvezetők szerint nem hoz döntéseket, nehéz vele bármit megbeszélni, és nem tesz jót a cégnek, hogy Beke-Martossal „ajtócsapkodós” a viszonya. Az egykori mobil üzletágat nagy sikerrel vezető Erdős Erikát kiváló termékmenedzsernek, de kevésbé erős vorstandnak írták le munkatársai. Volt kollégái szerint lettek volna alkalmasabb vorstandok a cégnél, de talán éppen súlytalansága miatt kapott meghívást a felsővezetésbe.
Az egykori sikercsapatból már kevesen vannak a cégnél, sokan megfáradtak, elmentek maguktól, vagy kiutálták őket. Az említett Hetényi, Goszták, Heinczinger mellett távoztak a másodvonal legfontosabb vezetői, a fiatal és nagyon komoly munkabírású Szűcs Ákos és Matusek Tamás, vagy a Com-ot vezető Bobek Ernő. A középvezetői szinten kontraszelekciós elven olyanok maradtak, akik megfelelően informálják a főnökséget, de kevésbé szuverén emberek.
A Siemens Magyarországon
Háború és visszatérés: A hatalmas Siemens mindig az árammal és az infrastruktúrával foglalkozott Magyarországon. Már 1887-ben, az első villamosvonal kiépítésében fontos szerepet játszott, és bár a II. világháború után jóvátételként minden magyar érdekeltségét elveszítette, addig rengeteg fejlesztésben volt vezető szerepe.
Később a Siemens az elsők között térhetett vissza, a Sicontact Kft. vegyes vállalat már 1974-től működhetett, majd a rendszerváltáskor Siemens Kft.-vé alakult át. Ez a cég vette meg a Villanyszerelőipari Vállalatot, együtt később Siemens Rt.-vé alakultak. Az érdemi áttörést azonban a magyar telefónia rendszerváltó tendere jelentette. A Siemens a tárolt programvezérlésű digitális főközpontok szállítását nyerte el, ami azt jelentette, hogy egy évtizeden keresztül, a vezetékes távközlési boom idején folyamatosan szállíthatta EWSD telefonközpontjait a Magyar Telekom jogelődjének. A hazai gyártáshoz megvette a Telefongyárat, ebből alakult ki a Siemens Telefongyár Kft. Innentől folyamatos terjeszkedéssel közel százmilliárd forintos árbevételű cégcsoporttá nőtt a hazai Siemens.
A Com üzletág azután visszaszorult, és ez az egész csoportra kihatott. Ahogy a főközpontpiac bedugult, azonnal megkezdődtek a leépítések, rengeteg embert kellett elbocsátani. Az EWSD volt korábban a cash-cow, a bejáratott üzlet jó haszonkulccsal ment, viselte a rezsit, volument adott, a legtöbb embert ez tartotta el. Ráadásul nemcsak a forgalomban volt nagyon lényeges, de sokszor belépő volt más ágazatok szolgáltatásainak.
A főközpontüzlet kifújása után a már csak hatvanmilliárd forintra apadó éves bevételek között nagyobb hangsúlyt kapott a közlekedési üzletág.
Mozdonyos előretörés: Fokozatosan a jármű-üzletágak, vagy ahogyan a cégnél nevezték, a „mozdonyosok” váltak erőssé. A járműágazatok a nagy gigaprojektjek miatt voltak lényegesek. Az üzletágat vezető, azóta a MÁV élére távozott Heinczinger István remek kereskedő volt, és elsősorban a fővárosi alpolgármesterekkel ápolt nagyon jó kapcsolatokat. Villamosok, parkolóórák, elővárosi vonatok kerültek
a Siemens találati lapjára, ez lett a legerősebb üzletág. A hazai és nemzetközi ügyek hatására most ugyan nem alakulnak túlzottan fényesen a cég adatai, de valójában még az elmúlt évek számai sem rosszak, még mindig hozza a terveket, felmutathat néhány nagy sikert.
Botránytól sújtva
A németországi Siemens csoportot számos razzia során valósággal ellepték a müncheni adónyomozók és a rendőrök tavaly novembertől. Irodákat, a vezetők lakásait vizsgálták át, rengeteg dokumentumot foglaltak le. A megalapozott gyanú szerint „feketekassza-hálózatot” lepleztek le, vagyis egy olyan bonyolult pénzügyi hálózatot, amelynek segítségével a Siemens mintegy 200 millió euró kenőpénzt szabadított fel a nemzetközi tenderek elnyerésére. A svájci és osztrák folyószámlákon „átfolyatott” kenőpénzek ügyében már több siemenses középvezető előzetes letartóztatásba került, kérdés, hogy a csoport topvezetéséig is elérnek-e a szálak. A cég szerint a németországi vizsgálatok a magyar ügyektől teljesen függetlenek, a kinti botrányok azonban a különböző hazai ügyekre is ráirányítják a figyelmet.
Honvédségi bukta: Információnk szerint már többen előzetes letartóztatásban is voltak/vannak annak a vesztegetési ügynek a kapcsán, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) egy 2003-as laktanya-felújítási tender ügyében nyomoz. A vád szerint két HM-alkalmazott készpénzt és ajándékokat fogadott el a Siemens egy vezetőjétől, cserébe pedig információkkal szolgáltak a tender kiírásáról. Siemenses forrásaink elmesélése szerint már korábban is problémát okozott a cég reputációjának egy „nagydumás” ágazati munkatárs, aki fennhangon mesélte az ebédlőben, hogy miket el nem intézett a legmagasabb rangú katonai vezetőknek. A tenderekről gyűjtött előzetes információ is company policy volt a cégnél, forrásaink szerint egyes vezetők gyakorta mondták, „a tendert a kiírás előtt kell megnyerni”. Farkas Szilvia kommunikációs igazgató jelezte számunkra, hogy a folyamatban levő eljárás érdekében annak lezárásáig nem adhat tájékoztatást a HM-ügyről.
Tévés zavar: Előbb óvatosan, majd mind határozottabban cáfolta a Siemens Farkas Imre, az azóta megszűnt SATeLIT TV tulajdonosának, a Tvegy Rt. elnökének vádjait. Farkas szerint az induló tévécsatorna 2001-ben úgy kapott 1,3–1,5 milliárd forint támogatást a cégtől, hogy 720 millió forintot kölcsön címén vissza kellett csorgatnia. A Siemens Zrt. minden vádat cáfolt, a rendőrséggel együttműködik, és jelezte, a nyomozás lezárulta után beperli Farkas Imrét. Információnk szerint a Siemens–SATeLIT kapcsolat már 2000-ben megkezdődött, majd váratlanul valóban abbamaradt a támogatás, amelyre a Siemens központjában dolgozók azért is emlékeztek, mert a bérüket követelő tévések a Siemens ablakai alatt tüntettek.
|
|
